A kicsi lány és a nagy szellem találkozása

VIII. Fejezet - Egy „kellemes időtöltés”

Sesshoumaru egy kiáltásra riadt fel. Lina mocorgott a fekhelyén és közben egyre csak azt mondogatta: - Nem akarom mégegyszer! Sessy nem tudta mire vélni a szavakat, így hát gyorsan felébresztette Linát, de ez sehogy sem sikerült neki. Aztán végül pofonvágta a lányt, és magában azon imádkozott, ahogy ne haragudjon meg érte. Lina kinyitotta szemeit, és felkeltőére nézett.

-        Köszönöm.

-        Mit?

-        Azt, hogy felébresztettél. Nem lett volna erőm újra és újra végignézni.

-        Nincs mit megköszönnöd. Egyébként mit álmodtál?

-        Kérlek… hadd ne kelljen elmondanom. – mondta Lina, mire a szemei ismét könnybe lábadtak.

-        Rendben. Akkor próbálj meg megnyugodni. – mondta Sessy és rámosolygott Linára.

Linát meglepte ez az őszinte mosoly, és megpróbálta viszonozni, de túl nagy fájdalom volt a szívében. Csak nézte Sesshoumarut, aki a hosszú percek után megölelte őt. Lina a biztonságot nyújtó öleléstől, hamar megnyugodott, és Sesshoumaru karjai közt ismét álomba merült. Sessy miután látta, hogy Lina elaludt, óvatosan elengedte és lefektette aludni. Megvárta, míg teljesen álomba merül, majd ő is visszament az ágyába, de már nem tudott elaludni.

Mire Lina és Naga felébredtek, ő már szétunta magát. Linán látszott, hogy aludt már jobban is. Naga viszont üdének és frissnek látszott. A két lány szó nélkül öltözött fel és pakolt össze. Tudták, hogy egy darabig úgysem fognak megállni pihenni, tehát nyugodtan megreggeliztek, majd útnak indultak. A hegyek között lévő ösvények nagyon szűkek és veszélyesek voltak, így óvatosan kellett haladniuk. Lassan elértek egy kis szakadékhoz. A két boszorkány felajánlotta Sesshoumarunak, hogy átrepülnek vele, de ő egy szempillantás alatt átugrotta, mondván, hogy ez neki semmiség. Miután ezen a kis akadályon átjutottak, már egész könnyű útjuk volt, mire átértek a hegyeken.

Gyönyörű táj fogadta őket. A nap épp lemenőben volt és aranysárga sugarai simogatták az erdő fáinak lombkoronáit, míg el nem tűnt a láthatáron. Hőseink ezen az éjszakán nem álltak meg pihenni. Az erdő veszélyes hely volt. Lépten-nyomon kisebb szörnyekre bukkantak, így volt végre egy kis feladatuk. Nagy részüket Sessy intézte el. Úgy tűnik ez jó edzés volt, elfáradt tagjainak. Persze, azért Lináéknak is hagyott. Nem akarta ő learatni a babérokat. A kis csatákon kívül semmi érdekes nem történt velük. Csak a hold figyelte őket a gyönyörű éjszakai égboltról. Lina nagyon jól érezte magát az erdőben. Szinte teljesen megfeledkezett az álmairól. Egész úton ezek miatt az álmok miatt nem lehetett hallani csicsergő hangját, ami általában mindig hallatszott. Csak csendben ballagott barátaival a kijelölt végzet felé. Néha szemébe szöktek a könnyek, de ekkor eszébe jutott Sesshoumaru biztonságot és nyugalmat nyújtó ölelése, és ettől egy kicsit jobban lett, sőt néha még el is mosolyodott. Az út során sokszor nézett rá a szellemre, de ő még egy pillantásra sem méltatta.

Mire felvirradt a hajnal a három vándor már elhagyta az erdő sötétjét, és egy kis mezei csapáson folytatták hosszú útjukat. Hamarosan egy kis faluba értek. Csendes volt. Túlságosan is csendes.

-        Ez egy kihalt falu. – szólalt meg Sessy, miután megállapította, hogy egyáltalán nem érez a közelben Lináékon kívül más ember szagot.

-        Igen, valószínűleg. – válaszolt Lina, majd egy újabb házba kukkantott be.

-        Vajon mi történhetett itt? – kérdezte Naga, majd ő is benézett az egyik házba.

-        Nem tudom. Neked van valami tipped Sesshoumaru?

-        Nincs. Nem érzek sem szellem, sem más ellenséges szagot. Szerintem meghaltak a lakók, vagy elköltöztek.

-        Ezt miből gondolod? Hiszen nincsenek sírok, sem holttestek. Ha elköltöztek volna, akkor meg miért hagyták itt a dolgaikat. Minden ház teljesen be van bútorozva.

-        Lehet, hogy sietve távoztak. Ahogy a falu mellett lévő mezőt, vagy a hegyeket elnézem. Biztos sok szörny élt a közelbe és nem volt idejük összepakolni. Ráadásul a mezőn, amin keresztül haladtunk, volt egy hatalmas terület, ahol nem volt egy szál fű sem. Ez, azért különleges, nem?

-        De igen! Ahogy ismerem magam, ha nem lenne a jelen helyzet, akkor utána járnék a dolognak, de most nincs erre időnk. Inkább menjünk tovább!

A többiek helyeseltek és követték Linát. A falu hatásában azonban kénytelenek voltak megállni, mert egy hatalmas szörnysereg fogadta őket. Ezt Sessy vajon miért nem érezte meg?

A sereg több százezer szörnyből állt, de a pontos számot nem lehetett meghatározni, olyan egyformák voltak. Lina és Naga a két oldalt támadták meg, míg Sessy a középmezőnek rontott neki. Egyetlen csapással száz szörny feje hullott le /látjátok, nem kell ide Tetsusaiga :o)/. A lányok is hasonló eredménnyel használták erejüket a szörnyek ellen. Ilyen gyorsasággal néhány perc alatt végeztek a hatalmas sereggel, és még csak meg sem erőltették magukat. Mihelyt az utolsó fej is a porba, folytatták útjukat. A napjuk egész kellemesen telt. Azt a pár útonállót leszámítva, senki nem akart az életükre törni. Mire a nap ismét lenyugodott volna, hőseink egy kis városba értek. Ez a szellemfaluhoz képes nagyon is népes volt. De nem igazán zavarta őket. Mivel kevés idejük volt, csak éppen vacsorára tértek be egy fogadóba, majd ismét útnak indultak. Meg kell hagyni elég unalmas volt így az útjuk. Semmi izgalom, csak úton útfélen akadt néhány szörny vagy bandita.

Már egyikük sem tudta mióta vannak úton, amióta utoljára találkoztak Shabranigdoval, a szörnyek mintha „kihaltak” volna.