A kicsi lány és a nagy szellem találkozása

XI. Fejezet – A megbízás

A hegyen sok szörnnyel találkozott, akik mind megállítani akarták. De Lina bosszúvágyát semmi sem állíthatta meg. Sesshoumaru volt az egyetlen, aki meg sem próbálta. Valahol érezte, hogy milyen háború dúl a lányban, és sehogy sem szeretett volna a rossz oldalra állni. Messziről követte őt, hogyha kell, a segítségére legyen a nagy harcban, mert tudta, hogy a segítsége nélkül Lina, nem biztos, hogy le tudná győzni a Sötétség fejedelmét, Shabranigdot.

Másnap reggel már látni lehetett a barlang bejáratát. Lina a hatalmas veszéllyel semmit sem törődve bement. Számára mindennél fontosabbak voltak a barátai.

Nem tudta, hogy mióta volt benn a barlangban, csak a hideget érezte, ami minden porcikáját átjárta. Sesshoumaru kis kísérői nélkül ment be. Csak Lina vörösen fénylő haját látta, a fénygömb fényébe, de hála kiváló szaglásának, ez is segítette őt a tájékozódásban. Hamarosan egy elágazáshoz értek. Mivel nem tudták merre menjenek úgy döntöttek, hogy követik az erő áramlását, ami azóta, hogy beléptek, mindig körülvette őket.

Két óra elteltével elérték céljukat. Egy sötét verem közelébe értek, ami a barlang végében lévő óriási csarnok közepében tátongott. Lina rájött, hogy az a verem valójában a Káosz tengere. Ekkor eszébe jutott a Szörny Béklyó varázslat és a Rémálmok Hercege. Közelebb ment a fekete tengerhez, és érezte, hogy húzza magához, de ellenállt a varázslatnak, és visszaindult Sesshoumaruhoz. Ám abban a pillanatban a Káosz közepéből egy aranytestű lény bukkant fel. Testének minden egyes része aranyból volt, és olyan fényes volt, hogy az amúgy is világos termet, vakító fény árasztotta el. Lina a látványtól nem hogy mozogni, de még szólni sem tudott. Látta, hogy Sessyt is valami ilyen érzés kerítette hatalmába.

Ekkor megszólalt az aranytestben tündöklő Rémálmok Hercege.

-        Halandók! Beléptetek titkos barlangomba, ezzel megzavartátok évek óta tartó szunnyadásom. De ha ismét álomba küldtök, talán megkímélhetem életetek.

-        Rémálmok Ura! Szóval ezért jött ide olyan sok harcos, hogy elaltassanak, és azért nem távozott senki, mert ez nem sikerült nekik. – felelt Lina, aki egy csapásra visszanyerte mozgását és beszélőkéjét.

-        Igen, így volt. Csak egyetlen harcosnak sikerült, de ő miután elhagyta a barlangot, életét vesztette.

-        Hogyan sikerült elaltatnia?

-        Az a híres fénykard volt a birtokában, amely legyőzte Zanaffart. Annak ereje segítette elő. De most, hogy a kard eltűnt, már nem nyugodhatok békében.

-        Mi? Eltűnt Gourry fénykardja?! /akkor ezért halt meg/ - gondolta Lina.

-        Aznap tűnt el mikor a fiú meghalt.

-        Csak egy valakit tudok, aki mindenáron meg akarta szerezni a fénykardot.

-        Tudom, kire gondolsz. – kapcsolódott be a beszélgetésbe Sessy.

-        Rémálmok Hercege! Adj nekünk egy esélyt, hogy megkeressük a fénykardot, és segítségével újra álomra hajthatod fejed.

-        Ha egy év múlva nem jöttök vissza, akkor az egész világot elsüllyesztem a Káosz óceánjában.

-        Miért csak egy év? – kérdezősködött Lina.

-        Mert már csak egy évig bírom ki emberi vér nélkül.

Lina és Sesshoumaru megértették a küldetést. Jól tudták kit kell keresniük. Ha nem akarják, hogy az egész világ a Káoszban úszkáljon, akkor mindenáron meg kell találniuk Shabranigdot. Ez azonban nehéz feladatnak bizonyult. Lina hiába hitte, hogy könnyű lesz, tévedett. Sokkal nehezebb volt a Sötét Nagyúr nyomára bukkanni.

Sokfelé jártak, már majdnem bejárták az egész világot, amikor végre találtak egy kis fényt az alagút végén. A sokadik faluban beszélték az emberek, hogy két hónapja a közeli hegyekben rengeteg szörny gyűlt össze. A falusiak nem is mernek arra menni. Ezen a nyomon elindulva, a hegyek felé vették az irányt. Csak hogy azt nem említették nekik, hogy az út eléggé bizonytalan, és nem valami biztonságos. Úton útfélen szakadékokba vagy kőomlásokba botlottak, így nehezen tudtak előre haladni. Vagy egy hét is eltelt mire megtalálták a helyet, amiről a faluban beszéltek.

Valóban rengeteg szörny volt ott. Mindenhol. A sziklákon, a fákon, a levegőben, de volt egy aprócska hely, ahol sem szörny, sem semmiféle teremtmény nem volt. Ez egy fekete lyuk volt. Talán egy méter átmérőjű lehetett. Hőseink azon gondolkodtak, hogy mi fér át rajta??? A válaszra sokáig kellett várniuk. A harmadik nap hatalmas ordításra lettek figyelmesek. Mire odaértek a lyuk átmérője akkora lett, hogy azokat a szörnyeket, akiket a minap ott láttak, mind bekebelezte. Ez nem is lyuk volt, hanem egy szájnyílás. A beleeső szörnyek már soha nem jöttek ki onnan. Néhány óra múltán a száj becsukódott és eltűnt. / de nem örökre :o)