Először azt hitte, valamiféle lámpa, de aztán meglátta hogy a fény egy kőtálból jön, ami egy állvány tetején pihent. Közelebb mentek a tálhoz és megállva mellette belepillantottak. A tál tele volt smaragdzöld folyadékkal, ami azt a fluoreszkáló fényt bocsátotta ki. Nagyon taszítóan nézett ki, Kagome érezte, hogy semmi pénzért nem nyúlna bele, de ekkor meglátta a tál alján a medált.

A félszellem még mielőtt a lány mondhatott volna valamit, felhúzta ruhája ujját,  letette a fáklyát és kinyújtotta kezét a folyadék felé.

-Inuyasha, ne, ne érintsd meg…- mondta a lány elcsukló hangon, de már elkésett. A fiú keze beleért. Pár másodpercig nem történt semmi, de aztán a félszellem megtántorodott és nekiesett a tálnak. A szeme lecsukódott és nehézkesen lélegzett.

-Inuyasha- mondta rémült hangon Kagome.- Hallasz engem?

Inuyasha nem felelt. Teste úgy rázkódott, mintha aludna, de valami borzalmas álmot látna. A lány kétségbeesetten megrázta a fiút, aki erre se reagált. Úgy tűnt elájult, ezért a lány vizet akart az arcába önteni, hátha az felébreszti. Gyorsan megfogta a serleget- észre sem véve, hogy az csak most jelent meg- és a vízhez rohant. A serleget a tóba merítette és csordultig töltötte jéghideg vízzel. Aztán a félszellem arcába öntötte, de az nem reagált rá. Ez volt a legtöbb, amit tehetett, hiszen a másik karján érződő jeges érzés nem a hideg víz szűnni nem akaró hatása volt. Egy síkos kéz ragadta meg a csuklóját, és a kézhez tartozó lény lassan húzta őt hátra, le a szikláról. A tó felszíne már nem volt tükörsima. Tajtékot vert és akármerre nézett, Kagome fehér kezeket és fejeket látott kiemelkedni a sötét vízből. Beesett szemű világtalan férfiak, nők és gyerekek közeledtek a szikla felé: a holtak serege emelkedett ki a fekete tóból. Kagome minden erejét megfeszítve kapaszkodott a sziget sima, ázott felszínébe. Kagome tudta, hogy nincs menekvés és egy lesz Naraku ázott seregével. Ekkor érezte, hogy az őt fogó testek elengedik és összeesnek mellette. Felpillantott és meglátta Inuyashát, aki serleggel kimerte a folyadékot a tálból és így a halottakra öntötte. A lány odaszaladt hozzá, a védelmébe. De halottakat nem lehetett megállítani, érzéketlenül mentek tovább feléjük rálépve a földön fekvő társaikra. Inuyasha azért folytatta a tál kimerését és mikor kiürült felemelte a benne lévő medált. Naraku hangja nevetve szelte át a termet:

-Ügyesek voltatok! De akkor most had lássam, hogy juttok ki!

-De hát az alku!- kiáltotta vissza a félszellem. Erre Naraku még jobban nevetni kezdett:

-Ó szegénykék, azt hitték, hogy nem hazudok!- aztán a sötét hang elhalkult és ottmaradtak ketten a halottak között. A csónak ismét elindult magától, most a part felé. Inuyasha nem tétovázott, felkapta a lányt és beleugrott a csónakba. A feléjük nyúló holtakat megpróbálta karmával megsemmisíteni, de azok túl sokan voltak, így szinte minden másodikat sikerült csak úgy elhárítani, hogy ő ne sebesüljön meg. A percek végtelen hosszúságura nyúltak, ahogy haladtak kifelé és egyre inkább kezdte elveszíteni erejét a félszellem. Végül a csónak ütközött a parttal és a halottak erre a hangra visszamerültek a vízbe. A víz ismét tükörsima lett. Inuyasha térdre roskadt és sebektől mindenhol ellátott teste öntötte a vért. Kagome felsegítette és kiléptek a csónakból. Elindultak a fal mentém, ami most nagyon sötét volt, hisz már semmi fény nem világította tisztán meg, csak a tó közepén maradt égő fáklya. De amint kiszélesedett az út és visszaértek oda, ahol először találták magukat, akkor újra földrengés támadt és kinyílt felettük a föld. A lány nézett fel, nézte a lehulló hópihéket.

-Inuyasha, hogy érzed magad?- kérdezet meg a fiútól, aki már talpon sem tudott állni. Az megpróbált felkelni, kevés sikerrel.

-Ez így nem lesz jó. Nem tudsz kimászni?- kérdezte erőtlen hangján, de ekkor föntről kiáltozás hallatszott. Sango hangja ütötte meg a fülüket:

-Inuyasha! Kagome! Hol vagytok?

Kagome nem hitte el, amit hallott, de azért még boldogan kiáltott vissza. Hamarosan már megérkezett Kirara és kihozta őket a legszörnyűbb karácsony medréből.